Pap Vera – Eszenyi Enikő – Börcsök Enikő – Igó Éva – Hegyi Barbara –
Tornyi Ildikó – Kovács Patrícia – Tóth Orsolya
Hadar Galron sok humorral fűszerezett, megrendítően szép története
egy női fürdőben játszódik, egy mikvében. A mikve rituális fürdő,ahol
havonta egyszer az asszonyok megmerítkeznek, hogy megtisztuljanak,
és újra érintkezhessenek férjükkel. A dráma szereplői különböző életkorú
nők, akiket vallási szabályok kötnek, és különféle társadalmi és családi
szerepekben egy férfiuralta világban küzdenek elfogadásukért, szabad-
ságukért, jogaikért, s ha kell lázadnak is. Hadar Galron kortárs izraeli
drámaíró 2004-ben írta a Mikvét, melyet azóta a világ számos pontján
bemutattak. A magyarországi ősbemutatót Michal Dočekal, a prágai
Nemzeti Színház igazgatója rendezi.
Könnyebb lettem. Az ég pasztell világoskék.
„Az előadás nem csúszik el sem megkésett feminista szamizdatba,
sem bárgyú ortodox-kritikába, viszont annál plasztikusabban ábrázolja
mindazt, amit egy dogmatikus közösség (és ennek nem feltétlenül kell
vallási dogmának lennie) jelent, annak minden előnyével és hátrányával,
kényelmével és kegyetlenségével. És ezt politikai síkon legalább annyira
könnyű értelmezni, mint magánéletin, a látható és láthatatlan kövekbe
vésett evidenciák ugyanúgy nem állhatják a megkérdőjelezést.”
(Zsedényi Balázs)