Sok kép csak futtában elkapott pillanat. Mert vagy mi száguldoztunk a (szafari) buszunkkal,
vagy pedig a kenyaiak voltak gyorsak.
Mert igaz ugyan, hogy egyesek csak üldögélnek és talán várnak, de addig a többség
állandó mozgásban van. Mondjuk, délelőtt 10-kor a főút mentén felállított sátortető
alatt biliárdozik (sajnos erről nem sikerült fotót készítenem), vagy sorban áll a
komphoz, hogy átjusson a nagyvárosba munkát találni, vagy csak úgy igyekszik valahova.
Vagy (gagyi) portékát árul a buszokban ülő turistáknak, vagy, ha rendőr, igenis igazgatja
a tömeget, a járókelőket. És ülnek biciklin, motoron, a helyi tömegközlekedést
lebonyolító matatun (kisbuszon), 3 kerekű tuk-tukon (taxin), általában nyomorogva,
vagy csak sétálnak a porban, szandálban.
Szóval a csendélet se csendélet, mert valaki, valami mindig halad, tesz-vesz, mozog
(a kecske válogat a fű és a szemét között, a halász a kifogott halakat fűzi rá
egy erősebb szalmaszálra,
vagy delfin dugja ki a hátát a vízből).
A gyerekek pedig, mint mindenhol a világon, szaladnak és kiváncsiak.
És mindenkin más az uniformis.